- hangzik a már kissé elcsépeltnek tűnő Schopenhauer-i gondolat. S valóban, a XXI. században az egészségnek kiemelt jelentősége van, nemcsak mint alapvető emberi érték, hanem mint a gazdaság motorja. Egyre nagyobb figyelmet, fókuszt szentelünk az egészségünk megőrzésének, fejlesztésének, kiadásaink egyre nagyobb része az egészséghez kapcsolódik. Az egészséggel kapcsolatos egyéni és közösségi szintű igények kiszolgálására a gazdaságban is jelentősen megnőtt a szereplők száma.
Az egészségügynek még mindig sokan kulcsszerepet tulajdonítanak, de fel kell ismernünk, hogy az egészség-élmény megteremtése egy egész rendszer működéséhez köthető, ahol az egyénnek is kiemelt szerepe van, de számos más szereplő is megjelenik – az egészségügyön túl az ún. egészségipar mellett a környezetvédelem, gazdaság, oktatás, civil szervezetek és még sokan mások.

 

Az egészség érdekében folyamatosan személyes erőfeszítéseket kell tennünk, e nélkül, vagyis a személyes elköteleződés nélkül „kívülről” és helyettünk senki sem teremti meg számunkra ezt a vágyott állapotot. Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint, az egészség a testi, lelki, szociális, és spirituális jóllét állapota, nemcsak a betegség nélküliség.

 

Mit tehetünk mi személyesen a saját egészségünk érdekében?

Néhány alapvető jó tanács:
1. Figyeljünk a személyes higiénére és környezetünk tisztaságára!
2. Táplálkozzunk változatosan, egészségesen! Kerüljük az egyoldalú, szélsőséges diétákat, vegyük figyelembe saját életritmusunkat, általános állapotunkat. Ha szükséges, forduljunk táplálkozási szakemberhez.
3. Mozogjunk rendszeresen, ha lehet friss levegőn, naponta minimum 1 órát.
4. Fejlesszük életkészségeinket, előzzük meg a túlzott, tartós stressz okozta egészségkárosodást! Ismerjük meg önmagunkat, erősítsük önbizalmunkat.
5. Éljük meg a jelen pillanatot! Gondolkozzunk pozitívan, keressük az élet nagy kérdéseire a válaszokat!
6. Fejlesszük társas kapcsolatainkat!
7. Kerüljük a dohányzást, alkohol vagy drogfogyasztást!
8. Bővítsük ismereteinket, tanuljunk, legyünk nyitottak a világ dolgaira, tegyünk fel kérdéseket és keressük a válaszokat!
9. Időben forduljunk szakemberhez!
10. Tiszteljük, védjük a környezetünket!

 

Érdeklődöm!