Ön egészséges?
2021.október.20.
A választ érdekes módon az emberek csak a fizikai létükre vonatkoztatva adják meg. És a lelkünk, szellemünk? Azzal miért nem akarunk foglalkozni, ha közben irigykedünk a szomszédra, honnan van annyi energiája vagy a kollégára, hogy miért nem nyúzott hétfő
Engedjük meg magunknak, hogy az általános sztereotípiákat most nem vesszük sorra. Hagyjuk a „mert ő még fiatal”, „aranykanállal a szájában született” és „mert könnyű neki” kijelentéseket.
Azt nézzük meg, hogy miért is „megy a szekér olyan jól” valakinek!
Lelkileg egészségessé válni sokkal nehezebb folyamat, mint egy fizikai, testi betegséget helyretenni, ha lehetőségünk van rá. Hogy mire gondolok? Ha például kiderül valakiről, hogy gluténérzékeny, ami manapság futótűzként terjed, beszerzi az új konyhai eszközöket, elolvas néhány könyvet, konzultál szakemberrel és felkutatja azokat a boltokat, ahonnan be tudja szerezni a számára értékes élelmiszereket.
Nem akarom elbagatellizálni a dolgot, mert ez egy igen súlyos betegség is lehet, arra szeretnék rávilágítani, hogy TESZ valamit azért, hogy egészséges legyen. Azonban, ha reggel fáradtak, életuntak vagyunk, megmagyarázhatatlan félelmek, izzadás, szorongás, hányinger vagy rossz érzések törnek ránk, akkor azt elhessegetjük. Fóbiája szinte mindenkinek van! A zárt helyektől megkezdve a repülésen át egészen az extrém dolgokig. Igen ám, de fóbiával és rossz érzésekkel nem születünk. Valami történik, ami kiváltja az emberben és itt jön a képbe az, hogy TESZÜNK-E valamit ellene vagy együtt fogunk élni vele hosszú évekig.
A szorongással, félelmekkel teli élet nem lehet teljes. Próbáljon meg felsorolni 10 dolgot, amitől rossz érzése támad! Sokkal könnyebb, mint 10 olyan dolgot, ami megnyugtatja.
És hogy mit tehetünk a lelki épségünkért? Nem kell nekünk kitalálni, ugyanúgy, mint ahogy a dietetikusok és egyéb táplálkozási tanácsadók segítenek a gluténérzékenyeknek, a lelki életünket támogató szakemberek erre specializálódtak!
Amikor a kolléga mosolyogva lép be hétfő reggel az irodába, jó eséllyel nem szorongta végig az éjszakát vélt vagy valós problémákról.
A wingwave módszere pontosan erről szól. Megtalálni, feldolgozni és elengedni azokat a dolgokat, amelyek frusztrálnak az életünk során. Nem merek repülni, de vágyok egy görögországi nyaralásra. Félek belevágni egy új szakmát adó tanfolyamba, pedig nem szeretem a munkám. Szorongok az éjszakától, egyedül vagyok, félek változtatni, félek élni! Ne engedjünk ezeknek az érzéseknek, hívjuk a szakembert, aki meglepően sokat tehet értünk.
Ha úgy érzi eljött az ideje a nyugodt életnek, a változtatásnak, hívja a 30/293-2123 telefonszámot vagy írjon e-mailt az info@egeszsegtamogatas.hu címre.